A társszabályozás az, amikor egy nyugodtabb, stabilabb felnőtt segít egy gyereknek vagy kamasznak az elárasztottságból visszajutni oda, hogy újra tudjon valamennyire gondolkodni. Nem arról szól, hogy ki nyer, ki hangosabb, vagy ki tud hosszabb magyarázatot mondani a legrosszabb pillanatban. Inkább arról, hogy átmenetileg a saját idegrendszeri stabilitásodat „kölcsönadod”.
Többnyire azzal kezdődik, hogy a felnőtt először magát lassítja le. Halkabb hang, egyszerűbb szavak, kevesebb kapkodó mozdulat, több kiszámíthatóság és nyugodtabb légzés sokat számít. A gyerek lehet, hogy még nincs kész a magyarázatra. Először inkább ritmusra, jelenlétre és arra van szüksége, hogy valaki erősebb ott tudjon maradni a pillanattal anélkül, hogy tovább nagyítaná.
A szülőnek nem kell minden helyzetet tökéletesen megoldania. Leszel fáradt, ingerlékeny vagy késő. A helyreállítás ettől még sokat tanít. „Előbb túl éles voltam.” „Próbáljuk meg újra.” A gyerekek nem a szülői tökéletességből tanulnak szabályozni, hanem a biztonság, a visszatérés és az őszinte helyreállítás ismétlődő tapasztalataiból.
- A társszabályozás közös stabilizálás, nem dominancia.
- A saját állapotod gyakran előbb formálja a pillanatot, mint a szavaid.
- A kapcsolódás többnyire megelőzi a korrekciót.
- A melegség és a határ együtt is létezhet.
- Ha a pillanat nem sikerült jól, a helyreállítás akkor is számít.